Szombaton befejeztük a Winter Cup-ot. Az eddigi 10 mérkőzésünkön veretlenül álltunk az élen, de sajnos aznap elszenvedtük az első vereségünket.
Kettősség volt jellemző ránk aznap: a játékunk görcsös, esetleges, fantázia nélküli volt, míg a küzdeni akarásunk, mentalitásunk az átlagosnál sokkal nagyobb fokú volt.
A fiúkkal már hetek óta a 4+1-es lapos berúgásos játékra és tornákra készültünk (ami szakmailag sokkal jobban képzi a játékosokat és minden szempontból jobban fekszik nekünk), de itt ismét 5+1-es és bedobásra játszottunk. Játék így nem alakulhatott ki. Teszem hozzá semelyik ellenfelünk sem tudott három passznál többet megcsinálni.
A torna előtti héten semmilyen érdemi munkát nem tudtunk a betegségek miatt végezni, hiszen az egész hétvégi keretünkből csak Apolka és Benedek Ári volt ott minden edzésen.
Nagyon tartalékosan és rövid kispaddal tudtunk csak felállni, hiszen a csapat játékát alapvetően meghatározó Kálozi Gyurika elutazott, ezen kívül még Peller Danika is nagyon hiányzott, aki csereként beállva mindig szint tud vinni a
játékba.
A nyolcvan percet tehát a leedzetlen játékosoknak kellett végigjátszani szinte csere nélkül. Az utolsó 10 percre 1:0-as vezetésünknél két 100%-os helyzettel el kellett volna dönteni a meccset, hiába támadtunk tovább testben és főleg fejben kimerültünk.
Mindezek ellenére is sajnos a gyerekek túl sokat foglalkoztak azzal, hogy hanyadikok vagyunk a tabellán, mennyit kell még nyerni....stb Ez el is vonta a figyelmünket a mérkőzésekről. Pedig tőlem ilyet nem hallottak: mindig azt mondom nekik, hogy csak soron következő mérkőzéssel kell foglalkozni!!!
A rájátszás befejező fordulójának eredményei:
Lábatlani ESE Pilisvörösvár 1-1 Ludó
Szent Pál Akadémia Pilisvörösvár 0-1 Ári
Mészöly FS Pilisvörösvár 0-0
Nyergesújfalu Pilisvörösvár 3-1 Barni
A mérkőzésekkel és az egyéni hibákkal egyelőre nem szeretnék foglalkozni. A torna alatt úgyis elmondtam mindenkinek, hogy mit kellett volna másképpen csinálnia és értékeltem is a gyerekeket.Tudom, hogy ennél mindenki sokkal többet tud. A csapat küzdenitudásból és akaratból jelesre vizsgázott és csak nagyon picin múlt az, hogy ne nyerjük meg az egész Winter Cup-ot.
Gratulálok a gyerekeknek. A korábbi Winter Cup-okon szinte pofozógépek voltunk a jobb csapatoknak. Mára már ez megváltozott.

Csak gólarányunk miatt maradtunk le az aranyéremről. Annak kifejezetten örülök, hogy a fiúk egy tiszta, becsületes és szimpatikus csapatot alkotnak! A magam részéről nagyon büszke vagyok rájuk
Köszönöm szépen a Szülők biztatását!!!
A 2002-es Winter Cup végeredménye:
Felsőház:
1. Nyergesújfalu 15-6 15
2. Pilisvörösvár 10-5 15
3. Lábatlani ESE 12-10 12
4. Mészöly FS 13-9 10
5. Szent Pál 2-22 2
Alsóház:
6. Esztergom 22-10 13
7. Csill. MFS 15-7 11
8. Pomáz 10-14 9
9. Ürömi MFS 7-23 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése